Peti

Hosszú és kacskaringós út vezetett el a faápolásig. 

Az erdőt járni mindig is szerettem, így a pályaválasztásnál nem is nagyon hezitáltam, Sopronba jelentkeztem erdésztechnikusnak. Bencével itt találkoztam először, osztálytársak, kollégiumi szobatársak és persze barátok is lettünk, de a tanulmányaink befejeztével elváltak útjaink. 

Remek időszak volt, de a bizonyítványaink megszerzését követően arcul csapott minket a valóság, miszerint erdészeteknél elhelyezkedni nem feltétlenül egyszerű mutatvány. Kezdődött a vesszőfutás, sok helyen, sok munkakörben dolgoztam, minden is voltam már. De a zöld iránti vágyódásom nem szűnt, csupán új irányt vett.

Nagyon megtetszett a permakultúrás gazdálkodás, így elkezdtem beleásni magam a témába. Utánajártam, olvastam, videókat néztem, de úgy éreztem, hogy még több információra lenne szükségem. Beiratkoztam egy tanfolyamra, amelyet elvégezve megszereztem a Permakultúra Tervezői Tanúsítványt is. 

Ezt követően több projektben is részt vettem, a kedvencem talán az volt, amikor Irakba mentünk segíteni a helyieknek. Azáltal igyekeztünk részt vállalni a munkahelyteremtésben, hogy megmutattuk, hogyan is tudják visszaforgatni a terményt és hatékonnyá tenni a termelést. Hihetetlen érzés volt ott lenni, kihozni az adott területből a legtöbbet, megismerni más életritmust. 

Amikor a permakultúráról beszélek, csillogó szemmel néznek rám, vagy legalábbis meglepően jól leplezik, ha nem érdekli őket a téma. Azt nagyon szeretem, hogy sokat beszélgetünk, ötletelünk és egy olyan ökokert koncepciót szeretnénk megvalósítani a kertekben a permakultúrás gazdálkodás elemeivel, komposztálással, amelyben akár esőkertek, minierdők vagy éppen méhlegelők is helyet kaphatnak.

Olyan ökokert-koncepciókon törjük a fejünket, amely jó a természetnek, hozzátesz a biodiverzitáshoz, könnyen fenntartható, ugyanakkor esztétikus és bármilyen ház éke lehet.

Amikor Bence említette, hogy bővülni szeretnének, akkor kapva kaptam az alkalmon. Amellett, hogy a faápolás egy gyönyörű szakma, remek kiegészítője lehet a permakultúrás tanulmányaimnak. Hiszem azt, hogy fák nélkül nincsen élhető kert, nélkülük nem tud igazán jól működni semmilyen rendszer. 

Így örömmel csatlakoztam a csapathoz. Bár az első napom kicsit érdekesen indult... Valamiért mindenki kerülte a tekintetemet és nem igazán értettem, hogy mi lehet a gond. Persze én voltam naiv, azt hittem, hogy felnőttünk és a kollégiumi ugratásoknak vége. Kiderült, hogy Bence azt mondta a többieknek, hogy dühkezelési problémáim vannak és nem szerencsés, ha a szemembe néznek... Szóval így indult a közös munka. Azóta sem unatkozom, hiszen a sisakkomunikációnak hála minden percben duruzsolnak a fülembe és ember legyen a talpán, aki tudja, hogy mikor kell hinni nekik. Ami biztos, hogy unalmas napjaink nincsenek.