Vízgyűjtőzsák

Erdőkben álló fák esetében éppúgy előfordulhat a vízzsák vagy vízgyűjtő zsák elnevezésű fahiba, mint parkokban vagy magánudvarokban lévő fáknál. Nevét talán a metszet alakja magyarázza legjobban, hiszen ez egy olyan odú, amely felülről nyitott és csak nagyon lassan tud kiszáradni, megáll benne az odahulló csapadék. Leggyakrabban hármas vagy ennél nagyobb számú ágkapcsolatoknál alakul ki, mivel itt könnyedén megáll a por és egyéb szerves anyagok. Ezáltal egy földes közeg jön létre, amely megtartja a nedvességet és az alatta lévő kéreg ennek hatására felpuhul, majd utat enged a farontó gombáknak.

Egy kis érdekesség, hogy az édesvizekkel komplex rendszerként foglalkozó tudománynak, a limnológiának is van szava a vízzsákra és az ott kialakult közegre, ők dendrotelmának nevezik. A biodiverzitás szempontjából fontos élőhelyként is kezelhetjük bizonyos esetekben - erre én is kitérek majd a bejegyzés végén - , azonban könnyen okozhatja fánk vesztét is az említett fahiba. Ezt az összetett kérdést igyekszem valamelyest körüljárni. 

Mivel éppen az ágvillák legérzékenyebb, legérdekesebben gyűrődő szöveteit éri el először a korhadás, így az elágazás gyorsan kigyengül, és ágak, de akár vázágak is kiszakadhatnak az odútól kiindulva. De nem kell rögtön megijedni! Ezeket a fahibákat könnyű kiszúrni vagy akár megelőzni valamint az utógondozásuk sem lehetetlen. Gyümölcsfáknál különösen gyakori, hogy viszonylag hamar, pár méteren elágazik a törzs vázágakra és nem ritka az sem, hogy akár háromfelé indulnak el az ágak.

Ha hármas ágkapcsolatot látunk, mindenképpen nézzük meg közelebbről és ha áll benne némi föld vagy levéltörmelék lepi, akkor igyekezzünk kitakarítani az ágzugot! 

Már előrehaladottabb esetekben akár más növények is belegyökerezhetnek ebbe a földes közegbe, ilyenkor ezeket is érdemes eltávolítani, hogy kitisztíthassuk az ágvillát. Mivel gyakorlatilag termőföld jöhet létre a vízzgyűjtő zsákban, így valószínűleg gilisztával vagy más talajlakóval is találkozhatunk - őket egy hangos pfúújjjj felkiáltás kíséretében nyugodtan engedjük szabadon a fa mellett.

Ha a vízzsák túlságosan mély és nem tudjuk az egészet kitakarítani, akkor inkább álljunk meg! Sokkal fontosabb ugyanis a fa élő szöveteinek a védelme, mintsem, hogy teljesen kitisztítsuk az odút. És mivel azt sem tudjuk, hogy pontosan hol van az alja, így a leeresztőfurat sem megoldás már, hiszen a furat alatt továbbra is meg fog állni a víz illetve maga a furat is fahibát okoz.

Ha nagyon elszántak vagyunk, akkor engedjük tele vízzel, egy bottal keverjük fel a benne lévő földes maradékot és a kedvenc kis konyhai merőkanalunkkal óvatosan kanalazzuk ki a víz nagyrészét (a maradék jó esetben elpárolog). És bár nyilván így is marad valami, de minél kevesebb humusz van az odúban, annál kevesebb vizet tud majd megtartani és kevésbé lesz csábító a gombák számára is, így lelassul az odú mélyülése.

De fáink is nagyon igyekeznek, ők maguk is megpróbálják orvosolni a problémát. Egyrészt itt is kialakul a belső lerekesztés. illetve a vázágak vastagodásával felülről is záródhat az odú. Mivel folyamatosan vastagszik a fa, és próbálja elnőni a sérüléseket, ezért a fa statikája nem feltétlenül romlik egy ütemben a vízgyűjtő zsák mélyülésével.

Attól függően, hogy milyen mértékű a korhadás, gyakran kisebb metszéssel, a korona szellősebbé tételével tehermentesíthetjük az ágvillát. Ahogy csökkentjük a lombozat felületét, a szélterhelés is kevésbé fogja érinteni a korhadás felett lévő ágat. Kiterjedt bekorhadás esetén pedig koronabiztosító kötelet vagy támrendszert építünk be. A lényeg itt is a durva visszavágás és a csonkolás elkerülése, mindezt úgy, hogy a fa környezetét is biztonságossá tegyük. 

Maga a fahiba egyébként megelőzhető, fiatal fák metszésénél a hármas ágkapcsolat gyengébb vagy kedvezőtlen irányba növő tagját egyszerűen kicsípjük egy metszőollóval. A metszés helye egy-két év alatt beheged és a megmaradó villáról pedig könnyedén lepereg, bármi is hullik oda. 

A fákon kialakult vízgyűjtő zsákok ugyanakkor segítségünkre lehetnek a biodiverzitás megőrzése érdekében. Az odúkban összegyűlt szerves anyagok és víz egyvelege nem csupán a gombáknak, de számos más élőlénynek is tápanyagként vagy akár élőhelyként szolgálhatnak. Ezt a funkcióját kihasználva élőhelyfák esetében szándékosan is alakítunk ki madáritatószerű mélyedéseket nagyobb csonkok tetejére, hiszen ezzel is egy újabb életteret hozhatunk létre.

Ha az udvarunkban álló fán ilyen fahibát észlelünk, mindenképpen kövessük nyomon a sorsát akár rendszeres fotódokumentációval. Illetve, ha nagyobb ágakról, vázágakról van szó, akkor érdemes szakemberhez fordulni, hiszen műszerrel már fel lehet mérni az odú mélységét és alakját is, valamint pontos képet kaphatunk arról, hogy szükséges-e valamilyen beavatkozás.